Theodor Fontane: Effi Briest

9/09/2013

"Nem kell, hogy szabad legyen; elegem van belőletek, gyűlöllek titeket, a saját gyermekemet is. Ami túl sok, az túl sok. (...) Minden csak butaság volt, és most vér és gyilkolás. És én vagyok a bűnös. És most elküldi hozzám a gyereket, mert semmit sem tagadhat meg egy miniszternétől, és mielőtt elküldi a gyereket, idomítja, mint egy papagájt, és kitanítja a frázisra: 'ha szabad'. Utálom, amit tettem, de van, amit még jobban utálok, és az a ti erényetek."


Fontane nevével először a 1001-es könyvlistán találkoztam, és azonnal bejelöltem olvasásra A tóparti kastélyt, ami bár pörgős cselekményt nem ígért, valahogy a címe miatt azonnal megszerettette velem magát... persze nem volt kapható, így még a mai napig nem sikerült elolvasnom, valahogy hátracsúszott a sorban. El is feledkeztem az íróról, de aztán a kezembe került Kate Chopin regénye, ami különös hangultata miatt megfogott, ráadásul az írónő egy olyan témát vett alapul, mint a házasságtörés, ami a férfi írók után, női szemszögből mesélve érdekesnek hatott. Kicsit utánaolvastam a háttéranyagnak és több olyan szakirodalmat találtam, amik lelkesen dobálóztak a Chopin hősnő neve mellett Anna Karenina, Emma Bovary és hát Effie Briest nevével is, így akadtam rá végül erre a regényre. Kicsit tartottam tőle, hogy mi pluszt adhat még ez a történet, mikor a fent említett hármat már ismerem és mindegyik a megcsalás, a félrelépés témáját feszegeti, de végül felírtam a listámra. Körülbelül egy éve akadhattam rá egy szép borítójú példányra, jól eldugva az antikváriumba, és olyan szép áron ajánlották, hogy nem tudtam neki ellenállni; hazahoztam, büszkén feltettem a polcra, de nem olvastam el. Aztán az ő ideje is eljött, kicsit hagytam, hogy Chopin regénye leülepedjen, el akartam kerülni, hogy túlságosan befolyásoljon a téma, vagy összefolyjanak az események. Szerintem ez nekem pont így volt jó. Bár Anna, Emma és Edna története is ott kavargott körülöttem miközben Effi életéről olvastam, de nem nyomták rá a bélyeget az olvasásra, meg tudtam tartani tőlük a kellő távolságot. Pedig igen, van párhuzam, több jellemvonás, esemény is emlékeztet egy másikra, de nekem ez nem volt zavaró, sokkal inkább érdekes: itt van négy író négy hősnője... ha a fontos alappillért vesszük, akkor problémájuk szinte azonos... mégis, mennyire tud különbözni egymástól ez a négy karakter, illetve a körülöttük lévő többi szereplő: ki mit, miért és hogyan tesz, illetve ennek mi lesz a majdani következménye, eredménye.

Az Effi Briest Fontane utolsó regénye, és állítólag igaz történetet dolgoz fel. A regény elején a 17 éves Effi a kertben beszélget közeli barátaival, ekkor jelenti be, hogy találkozott Innstetten báróval, aki sok évvel ezelőtt anyja kérője volt, de nem volt elég vagyonos a házassághoz. Most azonban Effi kérője. A naiv, agyondédelgetett és elkényeztetett lányt szülei férjhez adják ehhez a jóval idősebb férfihoz. A házasságkötés után Effi beköltözik új és egyben számára bizarr otthonába, Kessinbe. Kimondottan jól tükrözi reakciója, hogy mennyire gyereklelkű még ekkor: a ház felső szintje üres, csak egy kínai férfi portréja díszíti a falat, aki úgymond a ház szelleme. Szüleinek írt leveleiben hazudik, szinte retteg a számára rémisztő szellemtől, unatkozik és boldogtalan, nem találja helyét az új életében. Kessin egy tipikus kisváros, Effi semmi érdekeset sem talál benne, az egyetlen ember akit érdemesnek talál figyelmére egy idős férfi, Gieshübler. Közben férjéről kiderül, hogy igazi ambiciózus jellem, gyakran elutazik, magára hagyva fiatal feleségét, aki közben már első gyermekével várandós. De az anyaság sem tudja kiragadni Effi-t a mély boldogtalanságból... csak akkor kezd el ébredezni ebből a réveteg életből, amikor megérkezik a városba Crampas. Gyorsan vonzalom szövődik közöttük, azonban ez Crampas részről a testiségben és csábításban, míg Effie részéről a konvenciók elleni lázadásban merül ki... szinte már boldog, holott lelkiismerete újra és újra fellázad a házasságtörés ellen. Mikor Innstettent előléptetik, a család Berlinbe költözik, így Effi és Crampas viszonya is megszakad. Effi szinte megkönnyebbül, ezen az új helyen végre megtalálja önmagát, igazi családdá kovácsolódik férjével és kislányával. Azonban a múlt, az a bizonyos botlás utolérik... Az őrnagy és Effi viszonyának részleteiről csak később, a férjjel együtt értesülünk igazán, mikor is előkerülnek az ominózus levelek... az író addig csak finoman sejtette kettejük kapcsolatát. Ezek a régi levelek pedig mindegyikük életét végérvényesen és visszavonhatatlanul megváltoztatják majd.

Tovább nem akarom mesélni az eseményeket, magát a házasságtörést már így is szinte minden olvasó előre ismeri, és a fülszöveget sem értem teljesen, nem szabadna ennyire nyíltan kezelni a történetet. Bár Effi nem negatív és nem is igazán pozitív hős, valahogy mégsem tudtam közel kerülni hozzá. Nem tudtam teljesen kiigazodni a jellemén, és bár tettét sem tudtam elítélni, de megérteni sem. Én sokkal engedékenyebben szemléltem volna az eseményeket, ha mondjuk Crampas egy fiatal és vonzó férfi, akinek egy 17 évesen házasságba, illetve egy nálánál jól idősebb férfihoz kényszerített lány nem tud ellenállni; szerelmesek lesznek, persze a válás nem lehetséges tényező, a férfi elmegy, a nő szenved, és a boldogtalan szerelem miatt bűnhődik... de nem. Effi férjhez megy, boldogtalan, boldogtalanságában félrelép, majd ez kitudódik és emiatt szenved. Az azonban izgalmas volt, hogy hogyan, mikor és pontosan miért is derül ki Effi bűne, ez pedig az elbeszélésmód, illetve Fontane érdeme... igazság szerint az írásmódja miatt kötött le ez a könyv, nem pedig a cselekményével, ami azért elég kiszámítható volt. Mert maga a történet nem izgalmas... illetve nekünk, a 21. században már nem életszagú... akkor lehet izgalmas, ha képesek vagyunk beleélni magunkat a kor szellemébe, abba, hogy akkor mi volt a helyes, elvárt viselkedésforma. Próbáltam elfogadni Effi-t, megérteni Innstettent... próbáltam, de nem igazán sikerült. Ebben a történetben mindenki hibás, és igazán senki sem az. Még ennyi idővel az olvasás után sem tudom pontosan meghatározni, hogy mit is gondolok erről a regényről; más mint amit vártam, pedig alaptörténetében nincs semmi új... Nem találtam olyan szereplőt akivel mehettem volna, akit tudtam volna kedvelni, talán csak a mellékszereplőket, akik a legmélyebb ponton is ott álltak Effi mellett és segítették, mikor arra volt szükség. És a befejezés? Őszintén bevallom, hogy a többi (irodalmi) házasságtörő nő példája alapján nem igen számíthattam másra... ennek valahogy így kellett lennie, még akkor is, ha én nem tudom teljesen megérteni ezt az egészet.

Értékelés: 5/3.5

Fontane ebben a regényében éri el jellemábrázoló ereje csúcsát. Teljes jellemrajzot ad, teljes élettörténetet beszélve el. A kislányfővel férjhezadott hősnőt nem a szenvedélyes szerelem sodorja házasságtörésbe, hanem a kibírhatatlan házasság a porosz főhivatalnok, Innstetten báró oldalán. Effi Briest embertelen házassági konvenciók bezártságában vergődik. Házasságtörése kitörési próbálkozás a magányból. Az író nagy erővel festi le a porosz junkenség természetellenes merevségét, alattvalószemléletét. Effi Briest, akiben volt „természetes okosság, nagy életvidámság és szívbéli jóság”, meg az átlagosnál több féktelenség, Anna Karenina és Madame Bovary mellett annak az asszonyi hűtlenségnek a jelképe, amely nemcsak megbocsátható, de szinte fölmagasztosul. Noha az írói jellemzés szerint „nem erőssége a harc és az ellenállás”, mégis keményebb, önállóbb alkat, mint híres sorstársnői. Szenvedélye öncélú: Crampas őrnagy nem volt különösebben érdemes rá, csak alkalmat adott egy szánalmas, titkos lázadásra. Környezete, amely már azon is fölháborodott, hogy gyermeke keresztelőjét éppen augusztus 15-én, Napóleon születésnapján tartotta, végérvényesen kitaszítja. Effi mégsem teljesen elszigetelt. Az öreg falusi lelkész és a vidám, hűséges cselédlány megértik, védik; és helytelenítik, hogy az ilyen ügyekbe emberek belehaljanak. (Innstetten báró ugyanis párbajban megöli Crampas őrnagyot). Isten néma teremtménye, Rollo, a kutya sem veti ki a szívéből Effit, a kor álerkölcseinek áldozatát. Halála nem drámai öngyilkosság, hanem lassú elsorvadás a vidéki magányban. „Az európai elbeszélőpróza királyi ékszere” (Thomas Mann), ma is meggyőző, művészi hiteles olvasmány.

Kiadó: Effi Briest
Kiadó: Kossuth Kiadó, 2006
Fordította: Hessky Orsolya
254 oldal, 2100 Ft

You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts

Like us on Facebook

#HarryPotter #JimKay #Hogwarts #BackToTheHarryPotterWorld

Szerző: Making Classic Pop2015. december 9.

WeHeartIt